Technikai okok miatt zárva tart a ház
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a József Attila Művelődési Ház technikai okok miatt – előre nem látható ideig – zárva tart.
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a József Attila Művelődési Ház technikai okok miatt – előre nem látható ideig – zárva tart.
Augusztusban bábos táborba várták a gyerekeket a József Attila Művelődési Házba, ahol öt napon át e hagyományos műfaj „kulisszatitkaival” ismerkedhettek a résztvevők színes, vidám, tartalmas aktvitások keretében. Herendi Judit, táborvezető, a művelődési ház vezetője beszámolójából kiderült, a kezdeti szituációs játékokat, a csapatépítést szolgáló feladatokat követően az alsógallai római katolikus plébánia bábszínházának tagjaival ismerkedtek a táborozók. […]
A Bábjátszás és más csodák elnevezésű, hét elemből álló programsorozat nem csak a nevében csodás. Célja, hogy a bábjáték különleges, izgalmas világát közelebb hozza a gyerekekhez, lehetőséget teremtve e hagyományos műfaj alapos megismerésére. Az „ismerkedési” folyamat egy tartalmas, színes aktivitásokat kínáló, csodás élményekkel kecsegtető táborral veszi kezdetét. A programok az EMT-TE-B-A-22-0146 – Bábjátszás és más […]
Az alsógallai József Attila Művelődési Házban több szempontból is értékes edukációs program valósult meg, 2021 októbere és 2022 májusa között, pályázati forrásból. A 10-14 éves fiataloknak szánt Alfák Vlogger Akadémiája elnevezésű sorozattal az eredeti célunk az volt, hogy a mozgóképkészítés alapjaival és sajátosságaival ismertessük meg az egyébként „digitális bennszülöttnek” számító korosztály érdeklődő tagjait. A résztvevők […]
A Művészet Alsógallán sorozat áprilisi állomásán – a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából – Berta Zsolt, író és dalszerző volt a vendég, aki a Szomjas Szűz című kötetét mutatta be a közönségnek. A főhős, Cseke András elbeszéléséből bontakoznak ki a Szomjas Szűz nevű kocsmában történtek. Ezekből szemezgetett a szerző az alsógallai találkozón, ahol a könyvhöz készült […]
Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója ihlette a Petőfi 200 elnevezésű programsorozatot, amelynek keretében ún. Petőfi Klubok alakultak országszerte. Méltán kapta feladatul a helyi programok szervezését, lebonyolítását A Vértes Agorája. A vérkeringésbe természetesen a városrészi művelődési házak is bekapcsolódtak. Elsőként a Széchenyi István Művelődési Ház, majd a József Attila Művelődési Ház élt a lehetőséggel. A költészet […]
Március 7-étől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, így A Vértes Agorája és a településrészi művelődési házak korlátozás nélkül, szabadon látogathatók. 77/2022. (III.04.) Kormányrendelet
Kedves Látogatóink! A művelődési ház épületében – az érvényben lévő jogszabályok szerint – KÖTELEZŐ VÉDŐMASZKOT VISELNI, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje! Kérjük Önöket a szabály betartására, s arra, hogy betegség – láz, felső légúti, illetve a fertőzés gyanúját felvető egyéb panaszok – esetén döntsenek az otthonmaradás mellett. Rendezvényeinken a védettségi igazolvány megléte továbbra sem szükséges! Együttműködésüket kérve […]
Az AGORA Nonprofit Kft. pályázat útján kívánja bérbe adni a kizárólagos használatában lévő Tatabánya, Táncsics Mihály utca 60. szám alatt, a József Attila Művelődési Ház épületében található vendéglátó egységet. A pályázati feltételeket tartalmazó dokumentum átvehető a József Attila Művelődési Házban, 2021. augusztus 23-ától, illetve elektronikusan is kérhető az info@avertesagoraja.hu e-mail címen. A pályázat és a […]
Mozgalmas napokat tudhatnak maguk mögött azok a gyerekek, akik az alsógallai művészeti táborban töltötték az elmúlt hetet. A József Attila Művelődési Ház vakációs programjában ugyanis nagyon sok dolgot próbálhattak ki, betekintést nyerve az alkotás folyamatába úgy a képző-, mint az előadóművészet területén. A rajzolástól és festéstől a korongozáson át a bábkészítésig sok mindenbe kóstolhattak bele […]
Kedves Látogatóink! Örömmel adunk hírt arról, hogy A Vértes Agorája és a településrészi művelődési házak, valamint a nézőtéri rendezvényeink mostantól szabadon – védettségi igazolvány és maszk nélkül – látogathatók.
Kedves Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábban elrendelt korlátozások 2021. január 11-éig érvényben maradnak. Így a művelődési ház változatlanul zárva tart, s a nálunk működő közösségek összejövetelei, foglalkozásai továbbra is szünetelnek. Legfrissebb információk a járványról https://koronavirus.gov.hu/ Tágabb kitekintés https://coronavirus.app/
Kedves Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a legújabb – 2020. november 9-ei – járványügyi rendelet értelmében a művelődési ház november 11-étől december 10-éig zárva tart. Rendezvényeink, amelyeket erre az időszakra terveztünk, elmaradnak vagy későbbi időpontra halasztjuk őket. A nálunk működő közösségek összejövetelei, foglalkozásai ezen időszak alatt szünetelnek.
Kedves Látogatóink! Az érvényben lévő járványügyi szabályok miatt a művelődési házban – a szájat és az orrot eltakaró – maszk viselése már nem opcionális, hanem KÖTELEZŐ! Kérjük Önöket a szabály betartására, valamint arra, hogy – ahol ez lehetséges – ügyeljenek a védőtávolság megtartására. Kérjük továbbá, hogy betegség – láz, felső légúti, illetve a fertőzés gyanúját […]
A Vértes Agorája – s benne a településrészi művelődési házak – beltéri programjait, jelen állás szerint, megtarthatjuk. Kültéri rendezvényeink közül szintén megtartjuk a 3. Dadabányát, a Bányászati és Ipari Skanzen területén, illetve a Nyáresti vetítések következő filmjét is az Agora külső falára vetítjük. Polgármester Asszony – a járványügyi helyzetre tekintettel hozott – döntése értelmében az […]
Örömmel adunk hírt arról, hogy a József Attila Művelődési Ház is kinyit július 1-jén. Nyitvatartás: Hétfő: 15:00-19:00 h Kedd, csütörtök: rendezvény esetén Szerda: 8:00-16:00 h Péntek: 16:00-20:00 h Szombat és vasárnap: rendezvényekhez igazodva A nyitvatartás a programoktól függően változhat!
Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy Miniszterelnök úr mai (március 16.) bejelentése alapján a korábban kiadott nyitvatartási információkkal ellentétben A Vértes Agorája és a városrészi művelődési házak – közte a József Attila Művelődési Ház – esetében bizonytalan ideig látogatási tilalmat rendelünk el (zárva tartunk). A kormányzati és önkormányzati szervek tájékoztatásait továbbra is folyamatosan nyomon követjük, igazodunk utasításaikhoz és ajánlásaikhoz, […]
Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy az Agora Nonprofit Kft. – A Vértes Agorája és valamennyi településrészi művelődési ház (Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon, József Attila Művelődési Ház, NépmesePont, Széchenyi István Művelődési Ház) előzetesen meghirdetett programjait, tekintettel a vészhelyzetre – április 15-éig bezárólag – lemondjuk, újakat nem szervezünk. Az érintett rendezvényekre megvásárolt belépőjegyeket április 30-áig lehet visszaváltani, a tranzakció […]
A ‘ma’ – Művészet Alsógallán elnevezésű programsorozat mára a városrész közkedvelt irodalmi-zenei-képzőművészeti kávéháza, egyszersmind az építő és tartalmas közösségi együttlét fóruma lett. 2018 januárjában indult, s eddig 21 alkalommal jelentkezett, többségében a magyar irodalom legnagyobb hatású alkotói emlékére összeállított műsorokkal. Az irodalom mellett a programoknak szinte mindegyikén hangsúlyos szerepet kap a zene és a képzőművészet is, de […]
Idén nyáron is két különböző tematikára épülő nyári táborba várjuk a gyermekeket Alsógallán, a József Attila Művelődési Házban. A napközis jellegű, zömében 6-12 éves korosztály számára szóló táborainkat minden esztendőben ugyanezzel a címmel és hasonló tartalommal ismételjük. A gyermekek nyári elhelyezése számos család számára nehezen megoldható feladat, főként akkor, amikor nincs nagyszülő, rokon, sem más, […]
A ’ma’ – Művészet Alsógallán, élő zenei, irodalmi programsorozat második állomásán, február 28-án, az irodalmi emlékezet, Csoóri Sándor februári születésnapja adta az apropót. A zenei kapcsolatot Rigó Márton és zenekara biztosította. Könnyű volt az áthallás: a költő-író-dramaturg gyermekeit, unokáit kiváló népzenészként ismerhetjük. A művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermét kávéházi hangulattal, zenei betéttel megtűzdelt felolvasással tették […]