Zsille Gábor magával ragadó költészet napi előadása

Zsille Gábor magával ragadó költészet napi előadása

Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója ihlette a Petőfi 200 elnevezésű programsorozatot, amelynek keretében ún. Petőfi Klubok alakultak országszerte. Méltán kapta feladatul a helyi programok szervezését, lebonyolítását A Vértes Agorája. A vérkeringésbe természetesen a városrészi művelődési házak is bekapcsolódtak. Elsőként a Széchenyi István Művelődési Ház, majd a József Attila Művelődési Ház élt a lehetőséggel.

A költészet napi rendezvény vendége mindkét helyszínen Zsille Gábor, József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő volt. Az előadó közvetlenségével, kiváló humorával hamar magával ragadta a közönséget. Olyan történetekkel engedett betekintést Petőfi életébe, amelyek kimaradtak a tankönyvekből, és ettől még közelebb hozták a költőt.

Zsille Gábor színvonalas és szórakoztató előadásán a főszereplő is nagyszerűen érezte magát, ahogy mondta, igazán értő és aktív közönség várta, amely „vevő” volt humorral színezett előadásmódjára.

A programon József Attila megzenésített verseivel közreműködött Horváth Sándor Igric.

20220404JAMH_02